Írta: Sipeki Xénia
2009. november 18. szerda, 14:52

A Vízvédelmi Szövetség
A Vízvédelmi Szövetség egy egész bolygót összefogó hálózat, amiben a világ minden tájáról 182 védelmi program vesz részt. A programok általában folyótakarításra, tavak és partok rendbetételére szerveződő, törvényes akciók támogatását vagy elvégzését jelentik. A Vízvédelmi programok gondoskodnak és védenek 670.000 mérföldnyi folyóvizet, tavat és patakot, mintegy 200.000 tag aktív részvételével világszerte. 2008-ban a Grand Canyon Kaland: A folyó és a kihívás 3D IMAX mozifilm forgatásának kezdeményezésére, a Teva® és a Vízvédelmi Szövetség egy helyi folyótakarító kampányt szervezett az Egyesült Államok 10 különböző régiójában. 2009-ben pedig folytattuk a támogatást és az együttműködést a világ minden táján szerveződő Vízvédelmi programokkal.
|

|
|
Conservation Next
A Teva régóta tagja a Conservation Next természetvédelmi egyesületnek, egy outdoor cégekből álló csapatnak, akiknek a közös adományaikból támogatnak kampányokat a veszélyeztetett élőhelyek és természeti értékek védelmére. Az egyesület 2008 augusztusában elindította a Conservation Next programját, hogy összekösse partnereket az outdoor piacon, a szervezet működésével, hogy pénzügyi segítséget kapjanak az egyesülettől.
A ConservationNext.com ellátja az embereket lehetőségekkel, információkkal, hogy interneten keresztül tegyenek a természetvédelem érdekében. A www.conservationnext.com honlapon és a különböző regionális önkéntes eseményekről tudósítanak, lehetőséget kínálva a csatlakozáshoz.
|

|
|
Outdoor Foundation
Az Outdoor Foundation szervezet, egy különleges, átfogó szerepet betöltő létesítmény. A különböző szabadidőklubok, programok egyesülésével, ezek támogatására jött létre, hogy a közös érdeklődési területüket kapcsolódási pontként meghatározva – az egészséges szabadtéri életformát, népszerűsítsék.
Teva® és az alapítvány közösen, aktív programokat szervez az fiataloknak, szabadtéri sportoláshoz lehetőséget és kedvet teremtve.
Olyan programok támogatásával, mint az „Megteszem“ kampány, lehetőséget biztosítunk a saját személyiségük, teljesítményük fejlesztésére, a sportban talált kihívások segítségével. Folyamatosan új és újító ötleteken dolgozunk, hogy a következő generáció egészséges és teljes értékű életet élhessen, és a küszöbön túli kalandok a mindennapi életük részét képezzék.
|

|
Módosítás: ( 2009. december 03. csütörtök, 14:22 )